Hol is kezdjem. Nehéz megfogalmazni, hogy mi is történ(hetet)t, hisz nem is az utóbbi időben esett meg, és amúgyis, ennek a blognak pont ez a lényege.

Elutaztam egy másik nagyvárosba egyetemista barátaimhoz. A legtöbb közülük bentlakásban lakik. Az itteni kollégiumokba nem lehet túl könnyen bejutni ingyen. Igencsak felöntöttünk a garatra az este elején, mikor is eldöntöttük, hogy nem a haver albérleti lakásán fogok aludni, hanem Árpi barátom bentlakásában, ahol épp egy egyetemista (nem túl jó) buli zajlott. A buli végére érkeztünk, már kevesen voltak, és nem épp a jóarc kategóriához tartozó emberek. Ennek köszönhetően majdnem megverettem magam, pedig nem szóltam be senkinek. Szerencsére (akkor úgy gondoltam, hogy sajnos), már nem találtuk a tagot, aki oly kedves volt hozzám. A bentlakás területén volt egy kápolna-szerüség, haranggal a tetején. Éjjel mi úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk, hogy működik e. Egy fenevad kutya őrizte a kis házikót, ami kis simogatás hatására el is tűnt a képből. Szerencsére Árpi leállított, mondom akkor menjünk fel a szobába. Igen, a portás. Őt megismerte, engem nem, de sikerült elhitetnünk vele, hogy egyetemista vagyok, amivel végülis semmit nem hazdutunk, hiszen a sügér portás nem kérdezte, hogy melyik városban :). Felérve a szobájába tapasztaltuk, hogy van egy pár hardcore wow-os szobatársa, akik végtelenül örültek nekünk. Odaraktam vizet a zacskóslevesnek, amit akkor a világ nyolcadik csodájának tekintettem, majd Árpi sikeresen kifeküdt egy alsónadrágban a szoba közepén. Az estéről még annyi rémlik, hogy volt valami köpködés a szobában, de hát erre nem vagyunk annyira büszkék. Egyik srác nem aludt bent, az ő ágyában aludtam.

Másnap reggel iszonyú zajra ébredünk, majd ránktörték az ajtót. Árpi felhomályosított: rendőrségi ellenőrzés zajlik épp, ha kérdezik, hogy hogy hívnak, Babos Dénes a nevem, mondom oké. Nyílik az ajtó, egy szál alsógatyában ülök reggeli erekcióval megfűszerezve, gülü szemekkel. Egy admin volt az, a hátamögött egy hölggyel, és egy rendőrrel. Végigkérdezik a szobát, minden rendben van, de elérkezett az én időm is. Ebben a pillanatban, mikor személyazonosságomról faggatóztak, természetesen elfelejtettem, hogy hogyan is kéne engem most hívjanak, hogy ne bukjunk le. Nézek Árpira, ő hal stílusban suttogja a rendőr hátamögött, hogy Babos Dénes, a rendőr néz rá, mondja mostmár mindegy. Mégegyszer megkérdezik, hogy hogy hívnak, immáron bemutatkoztam rendes nevemmel. Nézik a listát, nem vagyok a bentlakók névsora közt. Kérdezik egyetemista vagyok? Mondom peeeeeerszeeeee! És mégis hol? Hát Kolozsváron (ez pedig egy nagyváradi bentlakás volt). Ezt hallatán elkérték a személyinket, majd közölték, hogy fél óra múlva lent a rendőrségi épületben várnak ránk. Miután reggeliztünk, "már úgyis mindegy, legalább kajázzunk normálisan" alapon egy órán belül lent is voltunk. Igencsak gombóc nőtt a torkunkba, miután értesültünk a lehetséges büntetés összegéről. Szerencsére csak egy figyelmeztetést kaptunk, rendes volt a "százezredes", ahogy Árpi mondaná, mert annyi biszbasz csillag volt az egyenruháján.

Készültem vissza ezek után kolozsvárra, de aznap gólyabál volt, így hosszantartó 2 perc alatt meggyőztek a barátaim, hogy maradjak még egy napot. De ez egy másik sztori.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.